Duguláselhárítás Budaörs: Egy cső mélyére látó történet

Aki azt hiszi, hogy a duguláselhárítás unalmas mesterség, az még sosem küzdött meg Budaörs legrégebbi szennyvízcsövével.

Ez a történet több mint egyszerű szerelés – ez egy időutazás, egy tanmese, és egy kis adag humor, mindezt vastag gumikesztyűvel tálalva. Duguláselhárító csapat akik értenek is a munkához: Dugó Húzó

I. fejezet: A hívás

Egy csütörtöki reggel csörgött a telefonom. A vonal túlsó végén egy kétségbeesett hölgy szólt bele, hangjában a pánik és a bűz elegye:

– Jó napot, kérem, valami... valami szörnyűség van a fürdőszobában! A víz nem megy le, sőt, visszajön! És valami barna is úszik benne...

Megnyugtattam, hogy az ilyesmi nem újdonság, és már indultam is. Budaörsre. Közben azon tűnődtem, vajon mi vár rám: egy szimpla dugó, vagy egy komplett történelmi rétegekbe burkolózó vízvezeték-rendszer?

II. fejezet: A budaörsi csatornák rejtélye

Budaörs nem csak a dombjai miatt érdekes hely. Aki egy kicsit mélyebbre ás (nem csak átvitt értelemben), az felfedezheti, hogy a város egykori sváb lakói milyen elragadó alapossággal építették ki a házaik alatti víz- és csatornarendszert.

A helyszínen kiderült, hogy egy 1920-as években épült házról van szó. A csatorna valószínűleg túlélte a második világháborút, az államosítást, a rendszerváltást, és még a 2006-os árvízszerű esőzést is. Amit már nem bírt, az a tulajdonos új mosogatógépe és a beleöntött zsír.

A csövek recsegtek, mintha csak sopánkodnának:

– Hát ilyen zsíros korszakot se láttunk még, gyerekek...

III. fejezet: A bevetés

Előkerült a jó öreg csőkígyó – nem egy házi kedvenc, hanem a legmegbízhatóbb eszköz a duguláselhárítók fegyvertárában. Kicsit olyan, mint Indiana Jones ostora, csak koszosabb és büdösebb.

Ahogy betekertem a csövekbe, éreztem, hogy valami nem stimmel. Nem egy egyszerű dugulás volt ez. A cső kanyarulatánál valami megakadt. Felidéztem egy régi sztorit, amit egy idős vízvezetékszerelő mesélt:

– Egyszer egy budaörsi ház pincéjéből egy komplett háborús sisakot szedtem ki. Még ott volt benne a dátum: 1944.

Ezúttal nem egy sisakot, hanem egy teljes mosogatószivacsot húztam ki, amit valaki – valószínűleg a férj – egy rossz mozdulattal a lefolyóba gyömöszölt.

IV. fejezet: Történelem a csövekben

Munka közben azon gondolkodtam, mennyi minden történhetett Budaörs csatornáiban az elmúlt száz évben. A sváb családok még kézzel mosták a ruhát és hamulúggal tisztították a háztartást. A csövekbe alig jutott valami, ami dugulást okozhatott volna. Nem volt mikroszálas törlőkendő, nedves törlőkendő, és pláne nem volt „flushable” feliratú, valójában nem lebomló csodaanyag.

Aztán jött a szocializmus. A panelprogram elkerülte ugyan Budaörs régi utcáit, de a modern szokások ide is beszivárogtak – szó szerint. Az emberek a csövekbe öntöttek mindent: levest, olajat, cementet (!), de a legtöbb kárt mégis az az aprócska tárgy okozza, amit mindenki ártalmatlannak hisz: a fülpiszkáló.

V. fejezet: A nagy áttörés

Ahogy a szivacs után következett a fél tubus fogkrémkupak, egy hajgumi, majd egy karácsonyi dísz (!!!), lassan szabaddá vált az út. A víz elindult lefelé. Egy pillanat alatt a fürdőszoba megtelt csobogással. A hölgy örömében tapsolt:

– Maga varázsló!

Én pedig csak annyit mondtam:

– Nem, csak duguláselhárító. De néha a kettő ugyanaz.

VI. fejezet: A tanulság

Budaörs egy csodás város. Dombos, csendes, régi és új keveredik benne. De bármilyen patinás is egy ház, ha a csövek elavultak, vagy rosszul használják őket, akkor jön a baj. A dugulás olyan, mint a történelem: ha nem tanulunk belőle, újra megismétli önmagát.

Tanácsom az olvasónak:

• Ne önts olajat a lefolyóba.

• A szivacsot, fülpiszkálót, hajgumit inkább a kukába dobd.

• És ha baj van – ne a csap alatt imádkozz, hanem hívj szakembert.

VII. fejezet: Epilógus

A hölgy a végén megkérdezte:

– Mennyivel tartozom?

Mondtam egy baráti árat. Mert a munka része volt ugyan a dugulás megszüntetése, de a valódi öröm az volt, amikor kiléptem a házból, magam mögött hagyva a csobogó víz hangját. A ház újra lélegzett.

Hazafelé azon gondolkodtam: lehet, hogy megint visszahívnak majd – hiszen a történelem, ahogy mondtam, ismétli önmagát. De addig is ott lesz ez a történet – és még sok más – a fejemben, a szerszámosládám mellett.

És ha egyszer memoárt írok, az lesz a címe: "Élet a lefolyó másik oldalán".

Írta: Lamika Szilvi
Weboldalkészítő, marketinges, dugulástörténetek mesélője